Monoszló már a honfoglalás korától lakott volt, első írásos említés 1252. Jelenleg 160 fő lakja.
A település határában fekszik a félig elbányászott Hegyestű, mely a vulkáni tevékenység során keletkezett. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park a felhagyott bányában geológiai bemutatóhelyet alakított ki. A vulkáni kráterben sétálhat a látogató, ahol a kihűlés közben sokszögletű, függőleges oszlopokként megdermedt bazalt lávazuhatag látható. A hegy csúcsáról gyönyörű körpanoráma nyílik.
A Dunántúl jellegzetes kőzeteiből összeállított kőpark segítségével geológiai időutazáson vehetünk részt. A bemutatóhelyen kiadványok, ajándéktárgyak megvásárlására van lehetőség.
Látnivaló
1. Hegyestű Geológiai Bemutatóhely
Cím: 8273 Monoszló, Hegyestű
Nyitvatartás: IV.15.-X.31.: 9h - sötétedésig
2. Monoszló község temploma
Már a XII. sz. végén, a XIII. sz. elején állott. A templom román elrendezésű és kapuzatú, apszisában gótikus épülete mai késő barokk formáját 1829-ben nyerte el. A XIX. sz-ban az épület felújítása során kapta az íveken nyugvó karzatot és csehsüveges-boltozatos födémet. Szomszédságában található a XVII. sz. közepére datált parókia épülete.
Szabadon látogatható.
| Badacsony |
Balatonakali |
Balatonfüred |
Csobánc |
| Dörgicse |
Monoszló - Hegyestű |
Kővágóörs |
Köveskál |
| Nagyvázsony |
Nivegy-völgy |
Révfülöp |
Sümeg |
| Szigliget |
Tapolca |
Veszprém |
Zánka |




LFY